Cégvezetők Csúcstalálkozója – 2021

Alkalmazkodóképesség csúcsra járatva

Időpont: 2021. április 08. , Helyszín: Országos élő videókonferencia. (7 napig visszanézhető!)

A hatodik éve megrendezendő csúcstalálkozót idén is a globális és a hazai üzleti trendek átfogó áttekintésével kezdjük. Egy évvel ezelőtt a konferencián a koronavírus járvány miatti leállás utáni újrakezdésről, a talpra állás esélyeiről beszélgettünk. Ma ugyanott tartunk, csak most újraindításnak hívjuk.
A cégvezetők a hatalmas erejű válság egy éve alatt profi válságkezelővé váltak. Minden szokást maguk mögött hagytak, teljesen átalakították az üzleti modelljeiket, az ügyfélkezelést, a szervezetet. Kijárták az alkalmazkodásképesség magasiskoláját.
Mi vár az üzleti élet vezetőire a közeljövőben? Tudunk-e akár rövid távra előre készülni, vagy csak a váratlan, bizonytalan, ami biztos lesz az életünkben?
Csak a rugalmas, digitális alapokra épített vállalat marad fenn. Csak azok a cégvezetők lehetnek sikeresek, akik alkalmazkodnak, változásképesek, válságmenedzselésben profik és bíznak magukban.

Várjuk a felelős cégvezetőket, tulajdonosokat a Cégvezetők Csúcstalálkozója  idei párbeszédére. Beszéljük meg, hogyan készüljünk fel a hosszú távú bizonytalanságra, jól felépített, biztonságos, válságálló szervezettel és gondolkodásmóddal, vezetési szisztémával.

 

800x210

Cégvezetők Csúcstalálkozója – 2021

Alkalmazkodóképesség csúcsra járatva

 

Az üzleti szektor vezetőinek éves tanácskozása networking különprogrammal

 

Időpont: április 8. csütörtök, 9.00–18.00 (aznap és még 6 napig megnézhető)

Helyszín: Országos élő videókonferencia (interneten, mobilon, tableten)

 

Egy év alatt kijártuk az alkalmazkodóképesség magasiskoláját. Bevált.

Nem látjuk a holnapot? Ha digitalizációra építettünk, ne aggódjunk!

Hogyan építsünk válságbiztos céget? Beszéljük meg!

p

p

8.30–belépés a közvetítői felületre jelszóval (7 napig használható a jelszó)

9.00–9.05  Demcsák Zsuzsa műsorvezető

9.05–9.30 Kormányprogram a gazdaság megtámogatására, újraindítására, sikerességének segítésére.
Varga Mihály pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes

9.30–9.55 Magyarország az új gazdasági világrendben.
Chikán Attila professzor, az MTA rendes tagja

9.55–10.15 Milyen segítségre van szükségük a kkv-knak?
Nagy Elek elnök, BKIK

10.15–10.35 Hazai gazdasági kilátások. A támogatások vagy a piac dönt?
Vértes András elnök, GKI Gazdaságkutató Zrt.

10.35–10.55 A pandémia rendszerszintű szabályozása
Kürti Sándor elnök, Kürt Zrt.

10.55–11.15 A védett szellemi tulajdon érték, egyébként csak másolható jó ötlet.
Pomázi Gyula elnök, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

 

11.15–11.30 Kávészünet. Személyes beszélgetés az előadókkal.
 

I. Covid sújtotta és covidnyertes ágazatok válságkezelési technikái

 

11.30–11.50 Turizmus újraértelmezve! Milyen lesz az új szállodaipar és vendéglátás?
Flesch Tamás elnök, Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége

11.50–12.10 A nagy fesztiválok, kulturális események újraélesztésének esélyei.
Kádár Tamás CEO, Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt.

12.10–12.30 Az egészségipar és magánegészségügy jövője.
Lancz Róbert vezérigazgató, Doktor24 Medicina Zrt.

12.30–12.50 Autókereskedelem: A tulajdonos és a vállalkozás alkalmazkodásán múlik a fennmaradás.
Gablini Gábor tulajdonos, Gablini Csoport

12.50–13.10 Logisztika a Covid elleni harc frontvonalában.
Szabó Zoltán ügyvezető, Ghibli Kft.

 

 13.10–13.25 Ebédszünet. Személyes beszélgetés az előadókkal.

II.Covidmenedzselés felsőfokon. A cégvezetők új kihívásai 2021-ben

 

13.25–13.45 Szellemivagyon-gazdálkodás krízishelyzetben.
Glósz Andrea ügyvezető, Glósz és Társa Kft.

13.45–14.05 A sikeres cégvezető változásképes, rugalmas, válságkezelő és alkalmazkodóképes. Változtassunk magunkon is!
Markovich Béla ügyvezető, Mapei Kft.

14.05–14.25 A minőségre építkezés tapasztalatai a krízisálló vállalat építésekor.
Kelemen Viktor ügyvezető, Bureau Veritas Magyarország Kft.

14.25–14.45 Szervezeti megújulás és pozitív vezetői attitüd fenntartása káoszban.
Borbély László szervezetfejlesztő, üzleti coach, S.P.A. Tudásbázis Kft.

14.45–15.05 Túlélők, újrakezdők, stafétaátadók, újonnan indulók. Cégmozgások  járvány idején.
Csorbai Hajnalka stratégiai igazgató, Opten Informatikai Kft.

 

15.05–15.20  Személyes beszélgetés az előadókkal.

 III. Új technológiák, új működési modellek megjelenése és térhódítása

 

15.20–15.40 Csak a digitális alapokon álló vállalat maradhat életképes.  Hogyan?
Pataki Balázs értékesítési igazgató, EastFlow Technology Kft.

15.40–16.00 Építsünk változás-, krízisálló és rugalmas vállalatot!
Szederkényi Zsolt ügyvezető igazgató, xFLOWer Group

16.00–16.20 A megújuló energia, felelős gazdálkodás. A hosszú távú biztonság.
Petre András vezérigazgató, EU-Solar Zrt.

16.20–16.40 Blockchain és kriptovaluták. A pénz fogalmának és szerepének átértékelődése.
Vidákovics Attila Blokklánc üzletágvezető, Technokrats Kft.

 

17.00–18.00  Networking különprogram

Külön jelszóval bejelentkezés csak a különprogramra regisztráltaknak!

p

p

Figyelem!

Az előadókkal személyes konzultációs lehetőség 7 napon át a videóközvetítés felületén, az előadók fotója alatt. A videóközvetítés aznap és még 6 napig visszanézhető!

p

Részvételi díjak: 

A videókonferencia részvételi díja (Networking nélkül): 14 000 Ft + áfa helyett

Earlybird kedvezménnyel: 12.000 Ft + áfa

A videókonferencia és a Networking különprogram együtt: 20 000 Ft + áfa helyett

Earlybird kedvezménnyel: 18.000 Ft + áfa

button_regisztracio

 

A videókonferencián résztvevőknek a következő szolgáltatásokat adjuk:

  • a szakmai program élő videóközvetítéséhez jutást (egyéni jelszóval, internetes felületen), aznap és még 6 napig.
  • az elhangzott előadások prezentációinak (melyek közzétételét az előadó engedélyezi) letöltését;
  • a videókonferencia élőközvetítéséhez egyéni kódot és annak 7 napig tartó használatát.
  • A beszélgetésprogramokba bekapcsolódás lehetőségét (kérdések, vélemények írásban feltevését az előadóknak).

 

A Networking programon részvétel feltételeiről részletesebben

Zártkörű, maximált létszámú Networking program.

  • Műsorvezető irányította, zoomszobában egyenkénti bemutatkozások (egy-egy perc, a bemutatkozó neve és névjegykártyája a videón látható) előre megismert forgatókönyv és technikai feltételek szerint (segítség a bejelentkezéshez). A bemutatkozások után a kapcsolatfelvétel egyéni, programon kívüli. A zoomszobába csak a Networking programra  külön regisztráltak kapnak meghívást.
  • A Networking programra korlátozott számban fogadunk jelentkezőket. Maximált létszám 40 fő.
  • Minden résztvevő hallja és látja a bemutatkozókat. A szervezőktől előzetesen megkapja a networkingen részt vevők névjegyét tartalmazó névjegyalbumot.
  • Kizárólag a Cégvezetők Csúcstalálkozója – 2021 konferenciára beregisztrált cég egy vezető pozíciójában levő döntéshozója vehet rajta részt!
  • Külön, csak a Networking programra regisztrációt nem fogadunk.
  • Csak a videókonferenciára regisztrálással egyszerre, azonos regisztrációs űrlapon lehet a networking programra jelentkezni! Ha ez nem sikerül, akkor a konferencia@regi.ppkonferencia.hu e-mailcímen várjuk a jelentkezést.

 

Ha az ön cége már regisztrált a konferenciára, s később döntötték el, hogy a NETWORKING Programra is jelentkezni szeretnének, akkor kérjük, ezt a konferencia@regi.ppkonferencia.hu e-mail címen jelezzék. Kollégáink szívesen elvégzik az utólagos regisztrációt.

 

Jelentkezés a KKV-AKADÉMIA  2021 I. féléves videókonferenciáira

11 üzleti témában akár 35 %-os előregisztrációs kedvezménnyel!
Témák, időpontok, regisztrációs feltételek

 

Szakmai támogatók:

Kiemelt szakmai partner:

seed

szakmai partnerek

mediatamogatok

 

Részvételi feltételek


  • A rendezvényre való regisztráció a megadott részvételi díj elfogadásának és egyben megrendelésnek minősül, ezért a rendezvény megvalósulása esetén fizetési kötelezettséget von maga után.

  • A regisztrációról online regisztrációs rendszerünk automatikus visszaigazolást küld a megadott e-mail címre, amely tartalmazza a megadott jelentkezési- és számlázási adatokat is.

  • Az átutalásos távnyomtatásos számlát a regisztrációt követően, 8 napos, de legkésőbb a rendezvény napjáig szóló fizetési határidővel a regisztrációkor megadott e-mail címre küldjük meg. A bankkártyás fizetést követően távnyomtatási számlát küldünk az előzőekben foglaltaknak megfelelően.

  • Lemondástcsak írásban (e-mailen) fogadunk el  a konferencia dátuma előtt 10 nappal. A lemondási határidőt követően beérkezett regisztrációkat a rendezvény közelsége miatt visszamondani nem lehet. A megrendelés alapján kiállított számla megfizetése kötelező, a részvételi díj rendezése alól a rendezvénytől való esetleges távolmaradás sem mentesít.
    A résztvevő személyét módosítani lehet. Kérjük, szándékait a konferencia@regi.ppkonferencia.hu e-mail címen jelezze!

  • Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a rendezvényen, csak azok a regisztráltak vehetnek részt, akik a részvételi díjat előzetesen kifizették.

  • Felhívjuk a regisztrálók figyelmét, hogy a helyszíni rendezvényekről kép- és hangfelvétel készülhet, illetve fotók. Ezeket a hang és képanyagokat print és online lapokban, a konferenciáról tudósításban felhasználhatja.



Lemondási feltételek


  • A regisztráció lemondását a fentiekben foglalt határidőig áll módunkban elfogadni, amely esetben a már esetlegesen átutalt részvételi díjat 100 %-ban visszatérítjük.

  • Amennyiben a résztvevő nem jelenik meg a konferencián, illetve az élő videóközvetítést a konferencia napján nem tekintette meg, a részvételi díjat nem áll módunkban visszafizetni, és a részvételi díjra vonatkozó követelésünk érvényesítésétől eltekinteni

  • Lemondást csak írásban fogadunk el a következő elérhetőségen:
    e-mail:konferencia@regi.ppkonferencia.hu



Országos élő videókonferencia. (7 napig visszanézhető!)

A videókonferencia megtekintéséhez kattintson a képre!

Konferencia videó kép

Országos élő videókonferencia. (7 napig visszanézhető!)

További konferenciák