
Cégöröklés
Időben gondoskodjunk róla!
Időpont: 2021. október 7. csütörtök, 9.30–16.30
Helyszín: Budapest, Experience Center és Konferenciaközpont. (Szentmihályi út 171. 3. emelet.)
Részvételi lehetőségek: helyszínen és távolról
Belegondoltál már, hogy tud-e a céged és családod nélküled is létezni?
Lehet, hogy minden elveszik, amikor már csak a törvény dönthet!
Gondoskodj a fejedben lévő vagyonod átadásáról is. Ez a legnehezebb?
pHelyszínen résztvevőknek grátisz Networking kapcsolatépítési program!
Siessen a hely foglalásával, a létszám korlátozott!
Helyszínen kívül választhatja a videóközvetítést vagy mindkettőt!
p
Program
9.00-tól Regisztráció a helyszínen és a videóközvetítéshez
9.30–9.35 Demcsák Zsuzsa műsorvezető
9.35–9.55 Ha a törvényre bízzuk, elveszhet a befolyás a cég felett. Milyen az előrelátó társasági szerződés? A végrendelet mindent felülír?
dr. Udvardy Károly ügyvéd, RSM Legal |Szűcs & Partnerei Ügyvédi Társulás
9.55–10.15 Hogyan óvható meg a lehető leghosszabb ideig a cég és az alapító szellemi vagyona?
dr. Vass László osztályvezető, Iparjogvédelmi Jogi Osztály, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
10.15–10.35 Menedzsment deficit. Önjáró cégvezetés nélkül a cégöröklés is kútba eshet.
Krausz Zoltán professzionális vállalatépítő, Vállalatépítés.hu
10.35–10.55 Tegyük rendbe az öröklés és a cégátadás menetét! Teremtsünk megnyugtató állapotot jogilag és pénzügyileg az örökösök és tulajdonostársak felé!
Domokos Olivér üzleti igazgató, Klassis Z Kft.
10.55–11.15 Miként szolgálhatja egy családi cég cégcsoporttá alakulása a cégutódlást? Családtagok holdingtársasága a vagyon védelme érdekében
Csővári István ügyvéd, Csővári Ügyvédi Iroda
11.15-11.30 Milyen lehetőséget jelent a tőkefinanszírozás a kkv-k számára? Az EKO konzervgyár generációváltás sztorija tőkebevonással.
Láving Gusztáv befektetési igazgató, Hiventures
11.30–11.50 Kávészünet, konzultáció az előadókkal
11.50–12.10 Adjuk el? Ne adjuk? – A cégöröklés nehézségei az érzelmi kötődésen túl.
Csorbai Hajnalka stratégiai igazgató, Opten Informatikai Kft.
12.10–12.30 A bizalmi vagyonkezelés intézménye praktikus megközelítésből. Esettanulmányok a cégeladás, öröklés és vagyonvédelem köréből.
Simon Stella ügyvéd, partner, AegisLegal
12.30–12.55 Gazdasági társaságok felkészítése az átörökítésre, adóelőnyök érvényesítése örökléskor.
Papp Tibor vezérigazgató, Írisz Office Zrt.
12.55–13.15 A Covid utáni tranzakciós piac kereslete. Hogyan készítsd fel a cégedet eladásra?
Heitner Tamás üzletfejlesztési igazgató, közgazdász, Invescom Kft.
13.15–13.30 A digitalizáció szerepe a cégérték átörökítésében.
Magyar Zoltán üzleti konzultáció igazgató, Ixenit Kft.
13.30–14.10 Ebédszünet. Konzultáció az előadókkal
14.10–14.30 Az emberi tényező, avagy miért bukik el a cégöröklés folyamatok 80%-a?
Borbély László ügyvezető, SPA Tudásbázis Kft.
14.30–14.50 Miért kell cégvezetőt kineveznünk? A bt. és az egyéni vállalkozás nem örökölhető. Mit tegyünk, ha az örökösünknek végrehajtási ügye van?
Dr. Füzessy Maglics Tímea LL.M. Partner, KNP LAW
14.50–15.30 Beszéljük meg! Hogyan lehet átörökíteni az üzleti kapcsolatrendszert? Csak családtagban bízhatunk meg?
Interaktív beszélgetés a közönség bevonásával!
Beszélgetőpartnerek:
Demcsák Mária alapító, ügyvezető, PP Konferenciaközpont
Dr. Füzessy Maglics Tímea LL.M. Partner, KNP LAW
Simon Stella ügyvéd, partner, AegisLegal
Trautmann László egyetemi tanár, a BKIK Kandó Klub szakmai vezetője
15.30–15.50 Konzultáció az előadókkal
15.40–16.40 Grátisz networking program a helyszínen résztvevőknek
Tájékoztató a Networking programról
Szabadon választott Networking Program a konferencia résztvevőinek az üzleti kapcsolatok bővítésének szándékával. Személyes bemutatkozás névjegycserével. Moderált program. Személyenként 1-2 perces plenáris bemutatkozás, névjegyosztás, személyes beszélgetéssel végződően. A programra jelentkezni a konferencia regisztrációs pultjánál lehet a konferencia teljes ideje alatt.
Előadóinkról bővebbet itt találhat.
A helyszínre kérjük, hozza magával a védettséget igazoló okmányát!


Figyelem!
- Személyes részvételt is tartalmazó jelentkezést csak a kormány aktuális rendelkezéseit figyelembe véve fogadunk. Ha az aktuális szabályok előírják, csak védettségi igazolvánnyal rendelkező személyek tartózkodhatnak a helyszínen. Ilyen jellegű korlátozások nélkül természetesen oltást igazoló dokumentumok nélkül látogathatók a PP konferenciák.
- Helyszíni részvétel esetén a kormány erről szóló rendeletének visszavonásáig a rendezvény szervezőjének, lebonyolítójának kötelessége és felelőssége elkérni a helyszínre érkezők védettségi igazolványát, illetve személyi igazolványát, mellyel résztvevő igazolni tudja, hogy védett a vírus ellen.
- Helyszíni rendezvények tiltása esetén a megváltott jegyek automatikusan érvényesek az élő videókonferenciára, annak összes jogosítványával együtt. Regisztrációt lemondási időn túl a kormányzati tiltásra hivatkozva nem fogadunk el, ugyanis a meghirdetett konferenciát minden körülmények között megtartjuk. Erről és a díjkülönbségekről a „Feltételek” linkje alatt tájékozódhat.
__________________________________________________
Jelentkezés előre a KKV-AKADÉMIA összes 2021 II. féléves konferenciáira!
8 üzleti témában akár 35 %-os előregisztrációs kedvezménnyel!

Kiemelt Szakmai támogató:

Szakmai támogatók:


Prezentációt tartó támogatók:

Szakmai partnerek:


Médiatámogatók:

Részvételi feltételek
1. A rendezvényre való regisztráció a megadott részvételi díj elfogadásának és egyben megrendelésnek minősül, ezért a rendezvény megvalósulása esetén fizetési kötelezettséget von maga után.
2. A regisztrációról online regisztrációs rendszerünk automatikus visszaigazolást küld a megadott email címre, amely tartalmazza a megadott jelentkezési és számlázási adatokat is.
3. A regisztrációt követően átutalásos vagy bankkártyás fizetésű távnyomtatásos számlát küldünk a regisztrációnál megadott email címre. Az átutalásos számlát 8 napos, de legkésőbb a rendezvény napjáig szóló fizetési határidővel küldjük meg. Postai úton csak külön kérésre továbbítjuk.
4. Lemondást csak írásban (e-mailben) fogadunk el a konferencia dátuma előtt 10 nappal. A lemondási határidőt követően beérkezett regisztrációkat a rendezvény közelsége miatt visszamondani nem lehet. A megrendelés alapján kiállított számla megfizetési kötelező, a részvételi díj kifizetése alól a rendezvénytől való esetleges távolmaradás sem mentesít.
5. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a rendezvényen, akár helyszíni, akár élő videokonferencián csak azok a regisztráltak vehetnek részt, akik a részvételi díjat előzetesen kifizették.
6. Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy a helyszíni rendezvényekről kép- és hangfelvétel készülhet. Ezeket a kép- és hanganyagokat online felületeinken, a konferenciáról való tudósításban felhasználhatjuk.
7. A résztvevő személyét lehet módosítani a rendezvény előtti napig, ebben az esetben kérjük, hogy a konferencia@regi.ppkonferencia.hu email címen jelezze ezen szándékát!
8. A kormány aktuális rendelkezései szerint, ha a konferenciákon való részvétel védettségi igazolványhoz kötött, a rendezvényszervező kötelessége és felelőssége elkérni a helyszínre érkezők védettségi igazolványát, illetve személyi igazolványát, mellyel résztvevő igazolni tudja, hogy védett a vírus ellen.
9. Amennyiben a törvényi szabályok megtiltják a személyes részvételű rendezvények megtartását, a konferencia csak élő videóközvetítéssel valósul meg, melyről minden helyszínre regisztrálót a Rendező a megfelelő módon és időben tájékoztatja. A helyszínesre regisztráltak időben jelszót kapnak az élő videóközvetítésbe bekapcsolódáshoz, s jogosultak a jelszót aznap és még 6 napig használni a videókonferencia megtekintésére, az előadókkal konzultációra.
A helyszínen személyes részvételi díjat fizetők esetében a catering-szolgáltatást a közvetítéshez való hozzáférés technikai díja váltja fel. Az átszámlázott szolgáltatási díjtételt tartalmazó számla helyett új, változatlan összegű számlát állítunk ki. A részvételi díj nem változik.
A kombinált részvételi díjasok esetében a távoli részvételi díjra vonatkozó díjtételek lépnek életbe, új számla kiállításával együtt. A részvételi díj csökken.
Lemondási feltételek
1. A regisztráció lemondását kizárólag írásban (emailben) fogadjuk el a konferencia dátuma előtti 10. napig a
konferencia@regi.ppkonferencia.hu email címen. Ebben az esetben a már esetlegesen átutalt részvételi díjat 100 %-ban visszatérítjük, illetve a számlát sztornózzuk.
2. Amennyiben a regisztrált résztvevő nem jelenik meg a helyszíni konferencián, illetve az élő videóközvetítést a konferencia napján (majd az azt követő 6 napon) nem tekintette meg, a részvételi díjat nem áll módunkban visszafizetni, és a részvételi díjra vonatkozó követelésünk érvényesítésétől eltekinteni!
3. A helyszíni rendezvények kormányzati, központi tiltása esetén azonnal távoli részvételű videókonferenciára térünk rá. A konferenciát megtartjuk.
A részvétel lemondását ez esetre hivatkozva nem tudjuk elfogadni.
Fontos tudnivaló rendezvénytiltás esetén!
1. Amennyiben a törvényi szabályok megtiltják a személyes részvételű rendezvények megtartását, a konferencia csak élő videóközvetítéssel valósul meg, melyről minden helyszínre regisztrálót a Rendező a megfelelő módon és időben tájékoztatja. A helyszínes jegyet váltottak időben jelszót kapnak az élő videóközvetítésbe bekapcsolódáshoz, s jogosultak a jelszót aznap és még 6 napig használni a videókonferencia megtekintésére, az előadókkal konzultációra.
A helyszínen személyes részvételi díjat fizetők esetében a catering-szolgáltatást a közvetítéshez való hozzáférés technikai díja váltja fel. Az átszámlázott szolgáltatási díjtételt tartalmazó számla helyett új, változatlan összegű számlát állítunk ki. A részvételi díj nem változik.
A kombinált részvételi díjasok esetében a távoli részvételi díjra vonatkozó díjtételek lépnek életbe, új számla kiállításával együtt. A részvételi díj csökken.
A helyszíni rendezvények tiltására, ellehetetlenülésére hivatkozva lemondást nem fogadunk el. A konferencia programján távoli részvétel teljesített szolgáltatásnak számít.
2. Helyszíni részvétel esetén a kormány erről szóló rendeletének visszavonásáig a rendezvény szervezőjének, lebonyolítójának kötelessége és felelőssége elkérni a helyszínre érkezők védettségi igazolványát, illetve személyi igazolványát, mellyel résztvevő igazolni tudja, hogy védett a vírus ellen.
Érdeklődés, reklamáció, visszamondás: konferencia@regi.ppkonferencia.hu
Budapest, Experience Center és Konferenciaközpont (Szentmihályi út 171. 3. emelet.)
A videókonferencia megtekintéséhez kattintson a képre!