Cégöröklés előre elrendezve
Ne bízzuk a sorsra!
Nem életkorhoz kötött a cégöröklés biztonságos elrendezésének kérdése. Bárkivel, bármelyik pillanatban történhet valami, ami miatt azonnal aktuálissá válik a helyettesítése. Fej nélkül nem tud működni egyetlen cég sem. Túl sok példa van már sajnos arra, hogy az első számú vezető hirtelen távozásával a cég működésképtelenné vált. Mert nem volt, aki azonnal átvegye a döntéseket, aláírjon, az ügyfeleket megnyugtassa. A bank leállította a hitelezést, elmaradtak a bizalmi, régi ügyfelek, elmentek a kulcsemberek, tönkrement minden, amit az alapító létrehozott.
Az általad alapított cég minden pillanatban készen áll arra, hogy nélküled is flottul működjön? Van olyan személy, aki azonnal be tud állni helyetted, s nincs leállás? A család és a tulajdonostársak felé már előre mindent elrendeztél? Tudod már, hogy ki lesz az utódod a cégben? Gondoskodtál-e már a vagyonod, cégvagyonod biztonságba helyezéséről? A fejedben levő tudás megmaradásáról is?
A gondos alapító időben elrendezi, hogy nélküle is az történjen a céggel, amit ő akar. Van rá terve, mikor lép ki belőle önszántából és mi lesz, ha nem a tervei szerint alakul minden. Nyugodtan alszik, mert rendezett vagyoni és tulajdoni viszonyokat hagy maga után.
Ha bármikor céget alapítottál, s még nem jutottál el odáig, hogy elrendezd a sorsát, mielőtt már nem leszel ott, várunk a cégöröklésről szóló konferencián. Sok jó tanáccsal készültek az előadóink.
Még earlybird kedvezménnyel!
Cégöröklés előre elrendezve
Ne bízzuk a sorsra!
Hibrid PP–BKIK konferencia cégtulajdonosoknak!
Időpont: Október 6. 9.30–16.20
Helyszín: Budapest, BKIK Székház, Krisztina körút 99. 7. emelet
Távolról résztvevőknek internetek keresztül jelszóval
Tudod már, ki vezeti utánad a cégedet? Időben emeld magad mellé!
A baj váratlanul jön. Akkor már nem te döntesz, mi legyen. Lépj előbb!
Okos, időben elrendezett örökléssel céged biztonságban lesz nélküled is.
p
Helyszínen résztvevőknek grátisz Networking kapcsolatépítési program!
Távolról résztvevőknek 7 napig jelszóval nézhető!
Választhatja mindkettőt együtt (távolról és helyszínről részvételt)!
p
Program
9.00– Regisztráció a helyszínen és távolról az internetes felületen
9.30–9.35 Moderátor bevezetője
9.35–9.50 Öröklés elrendezése időben. Nem csak időseknek. Kompetenciák és korosztályok.
Zsabka Zsolt alelnök, BKIK
9.50–10.10 Adjuk el? Ne adjuk? – A cégöröklés nehézségei az érzelmi kötődésen túl.
Csorbai Hajnalka stratégiai igazgató, Opten Informatikai Kft.
10.10–10.30 A szellemi vagyon a fejben marad örökké? Ennél veszélyesebb nincs! Szellemi vagyonunk átadása, cégvagyonná alakítása időben.
Glósz Andrea ügyvezető, Glósz és Társa System
10.30–10.50 A cégöröklés önjáró vállalat nélkül nem más, mint puszta vakmerőség.
Krausz Zoltán vállalatépítési szakértő, Vállalatépítés.hu
10.50–11.05 Milyen lehetőséget jelent a tőkefinanszírozás a kkv-k számára?
Láving Gusztáv befektetési igazgató, Hiventures
11.05–11.35 Konzultáció az előadókkal, kávészünet
p
11.35–11.55 A vagyonkezelő alapítványok szerepe az üzleti életben és a családi vagyon megőrzésében.
Magyar Csaba TEP, LL.M managing partner, Crystal Business Solutions Kft.
11.55–12.15 Cégstruktúra a cégöröklés szolgálatában! Jogilag és pénzügyileg tiszta helyzet, transzparencia biztosítva.
Csővári István ügyvéd, Csővári Ügyvédi Iroda
12.15–12.40 Vegyük figyelembe az adózás adta vagyoni előnyöket! Sokat veszíthet az örökség az értékéből, ha nem figyelünk oda!
Papp Tibor vezérigazgató, Írisz Office Zrt.
12.40–13.00 Milyen előnyei vannak, ha mindenünket a bizalmi vagyonkezelő kezébe adjuk?
Baráti Ákos senior ügyvéd, adószakértő, Jalsovszky Ügyvédi Iroda
13.00–13.25 SEED beszélgetés: A nem tervezett és tervezett cégöröklés és generációváltás tanulságos esetei.
Lakatosné Lukács Zsuzsanna ügyvezető és mentorai, SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány
13.25–14.00 Konzultáció az előadókkal, ebédszünet
p
14.00–14.20 Készítsük fel a céget az eredményes és hatékony – cégértéknövelő – átadásra! Építsünk kiszállási stratégiát is.
Domokos Olivér üzleti igazgató, Klassis Z Kft.
14.20–14.40 Váratlan öröklési, hagyatéki ügyben már nem te döntesz, hanem a törvények. Miről gondoskodhatunk már előre a társasági a szerződésekben?
dr. Majoros Lilla ügyvéd, act Bán és Karika Ügyvédi Társulás
14.40–15.30 Interaktív kerekasztal-beszélgetés:
Mi történik, ha a cég első számú vezetője, alapítója, döntéshozója, aláírója egyik napról a másikra nincs. Mivel előzhetjük meg a káosz kialakulását?
Az egyszemélyes vezetés, tulajdonlás előnyei és hátrányai.
A kapcsolatrendszerkulcskérdés.
Az egyéni vállalkozók és az öröklés elrendezése. Az adósság is tovább száll az utódra.
Beszélgetőpartnerek:
Baráti Ákos senior ügyvéd, adószakértő, Jalsovszky Ügyvédi Iroda
Demcsák Mária ügyvezető, PP Konferenciaközpont
Domokos Olivér üzleti igazgató, Klassis Z Kft.
dr. Majoros Lilla ügyvéd, act Bán és Karika Ügyvédi Társulás
15.30–15.50 Konzultáció az előadókkal
15.40–16.20 Networking különprogram
Szabadon választott Networking Program a konferencia helyszíni résztvevőinek az üzleti kapcsolatok bővítésének szándékával. Személyes bemutatkozás névjegycserével. Moderált program. Személyenként 1-2 perces plenáris bemutatkozás, névjegyosztás, személyes beszélgetéssel végződően. A programra jelentkezni a konferencia regisztrációs pultjánál lehet a konferencia teljes ideje alatt.
Előadóinkról bővebbet itt találhat.
p
Részvételi lehetőségek és díjak a hibrid konferencián (helyszíni és távoli részvétel)
- Helyszínen személyes részvétel
- Távoli részvétel (videóközvetítésen keresztül)
- Kombinált részvétel (helyszín és utólagos videómegtekintés)
- Helyszínen személyes részvétel díja
Regisztrációs díj: 15 500 Ft + áfa
Earlybird kedvezményes díj (10 nappal korábbi időtartamig) 13 500 Ft + áfa
Grátisz! Networking különprogramon részvétel.
A helyszíni résztvevők a következő szolgáltatásokat vehetik igénybe:
– Helyszíni részvétel a szakmai programon (plenáris előadások, szakmai beszélgetések).
– Előadókkal személyes szakmai konzultáció.
– Az elhangzott előadások prezentációinak utólagos letöltése (melyek közzétételét az előadó engedélyezi).
– Frissítők, szendvicsebéd. (A részvételi díj tartalmazza a catering költségét, melyet a számlában külön tételként tüntetünk fel.)
- Távoli részvétel díja
Regisztrációs díj: 17 500 Ft + áfa
Earlybird kedvezményes díj (10 nappal korábbi időtartamig) 15 500 Ft + áfa
Grátisz! A konferencia élő videóközvetítése aznap és a szerkesztett videófilm még további 6 napon keresztül jelszóval megtekinthető, visszanézhető.
A távoli résztvevők a következő szolgáltatásokat vehetik igénybe:
– Élő videókonferenciába bekapcsolódás aznap, illetve utána még 6 napon keresztül a videófilm megtekintése.
– Előadókkal szakmai konzultáció emailen keresztül.
– Az elhangzott előadások prezentációinak utólagos letöltése (melyek közzétételét az előadó engedélyezi).
– Telefonos segítség a jelszóval bekapcsolódáshoz, a technikai problémák kezeléséhez. (A részvételi díj tartalmazza a videotechnika egy személyre jutó költségeit, melyet a részvételi díjba beépítettünk!)
- Kombinált részvétel (helyszíni és videófilm) díja
Regisztrációs díj: 23 500 Ft + áfa
Earlybird kedvezményes díj (10 nappal korábbi időtartamig) 21 500 Ft + áfa
Grátisz! A konferencia szerkesztett videófilmje a konferenciát követő naptól 6 napon keresztül jelszóval megtekinthető, visszanézhető. A helyszínen networking különprogramon részvétel.
Kombinált résztvevők a következő szolgáltatásokat vehetik igénybe:
– Helyszíni részvétel a szakmai programon (plenáris előadások, szakmai beszélgetések).
– Előadókkal személyes szakmai konzultáció.
– Az elhangzott előadások prezentációinak utólagos letöltése (melyek közzétételét az előadó engedélyezi).
– Frissítők, szendvicsebéd. (A részvételi díj tartalmazza a catering költségét, melyet a számlában külön tételként tüntetünk fel.)
– A konferenciát követő napon megkapott konferencia-videófilm jelszóval megtekintésének joga és az előadókkal emailes konzultáció még 6 napon keresztül.
– Telefonos segítség a jelszóval bekapcsolódáshoz, a technikai problémák kezeléséhez.
Figyelem!
A PP Konferenciaközpont, mint szervező a hatályos rendeleteket figyelembe véve fenntartja magának a jogot arra, hogy változtathat a konferenciák műfaján. Hibrid (helyszínen és távolról videón választhatóan, vagy mindkettőt együtt választva), csak helyszíni, csak élő videós műfajt írhat ki konferenciánként különbözően is.
A változtatások miatt keletkezett jegyárkülönbségeket pluszban nem számoljuk be, csak ha visszatérítés jár.
Erről részletesebben tájékozódhatnak a program kép felett, a „Feltételek” fülre kattintva.
__________________________________________________
Előregisztráció a KKV-AKADÉMIA őszi konferenciáira!
8 üzleti témában naprakész tudás a legjobb szakemberektől!
Több konferencia együttes megrendelésekor akár 29 %-kal alacsonyabb díjak!
Témák, időpontok, regisztrációs feltételek
Rendezők:
Szakmai támogató:
Prezentációt tartó cégek:
Szakmai partnerek:
Médiatámogatók: